Akkor folytassuk egy kis elmélettel, hogy jobban értsük, milyen folyamatok zajlanak le bennünk tanulás közben. A január 22-i bejegyzésben a figyelem és a csend viszonyáról volt szó. Most foglalkozzunk egy kicsit a figyelem megosztásával. Fontos dolog ez is, mert teljesen „steril” tanulási környezetet nagyon nehezen tudunk létrehozni, így mindig számolnunk kell azzal, hogy a figyelmünket meg kell osztanunk.
Általánosságban elmondható, hogy a mai élet, illetve a környezet sokkal ingergazdagabb, mint akár tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Ennek az egyik velejárója az, hogy többfelé kell folyamatosan figyelnünk, ami több energiát is igényel, így könnyebben elfáradunk a nap végére (meggondolandó, hogy a rendszeres tanulási időt a nap mely szakára iktatjuk be). Egyszerűen megsokszorozódott azoknak a helyzeteknek a száma, amelyekben muszáj megosztanunk a figyelmünket, azaz egyidejűleg több dolog kell, hogy észlelésünk, gondolkodásunk előterében álljon. A legegyszerűbb példa erre az autóvezetés – forgalom, tükrök (ebből is rögtön három), műszerfal, és akkor még nem hallgatunk rádiót, vagy beszélgetünk vezetés közben.
A helyzetet persze könnyíti az, hogy az ún. inger-válasz kapcsolatok egy jó része automatizálódott, reflexszerűvé vált. Hogy továbbra is az autóvezetésnél maradjunk, arra, hogy sebességet váltsunk, nem kell külön odafigyelnünk. Automatikusan nyomjuk a kuplungot, váltjuk a sebességet.
Kivételesen találkozunk csak tudatosan végzett szellemi műveletek valódi egyidejűségével. Szórakoztató pszichológiai leírásokban olvashatunk például egy múlt századi francia pszichológusról, aki képes volt arra, hogy miközben felolvasott egy verset, azalatt leírt egy másikat, vagy éppenséggel bonyolult szorzásokat végzett el. (Hogy őszinte legyek, kipróbáltam. Vicces volt. És persze nem sikerült :) ) A népszerű pszichológiai munkák ugyancsak felemlegetik Napóleonnak azt az állítólagos képességét, hogy egyszerre hét fontos diplomáciai iratot tudott diktálni titkárainak. Ezekben az esetekben nyilvánvalóan nem igazi egyidejűségről van szó.
A figyelem megosztásával kapcsolatban a szakemberek mai napig vitáznak arról, hogy ilyenkor a gyors figyelemváltásokról van-e szó, amelyeknél az ide-oda váltást észre sem lehet venni, vagy valóban egyidejűleg több tárgyra tudjuk irányítani a figyelmünket.
A lényeg azonban az, hogy mindenképpen meg kell birkóznunk azzal a feladattal, hogy bizonyos helyzetekben, így a tanulás során is gyakran nem elegendő, hogy egyetlen dologra koncentrálunk, hanem valamiképpen fel kell fokoznunk figyelmi kapacitásunkat. Gondoljunk csak bele, hogy ha bármilyen tanfolyami helyzetbe kerülünk, mindenképpen figyelnünk kell a magyarázatra, miközben próbálunk jegyzetelni, illetve vannak más, esetleg zavaró körülmények (pl.: épp törik fel a betont az ablak alatt, ami igen erős zajjal jár), amelyek akár el is terelhetik figyelmünket. Az ugyanarra a dologra vonatkozó magyarázat meghallgatása és egyidejű lejegyzetelése azért nem okoz általában problémát, mert a két dolog tartalmilag közel áll egymáshoz, és az időbeni eltolódás is jelentéktelen. Gond lehet azonban akkor, ha valami zavarja a megértést, mert ilyenkor szinte képtelenség többfelé figyelni.
Nem akarok a tanfolyami módszerek ellen szólni, mert számtalan előnyük van, de az biztos, hogy ha a figyelem megosztásáról van szó, akkor sokkal szerencsésebb az önálló tanulás, mert ilyenkor magunknak osztjuk be egyrészt az időt, másrészt választhatjuk meg a helyet, amit olyanná tehetünk, ahol csak azok az ingerek érnek minket, amelyekre szükségünk van a tanulás során.