A figyelem és a csend

A figyelem és a csend
publikálva: 2018. január 22.
 

Két héttel ezelőtt megnéztük, hogy miért is fontos "hozzávalója" a tanulásnak a figyelem. Most pedig azzal foglalkozunk, hogyan függ össze a koncentráció és a csend, vagy éppen a csend hiánya. Viel Spaß!

A tanulásmódszertannal foglalkozó szakemberek gyakran hangsúlyozzák, hogy mindig olyan tanulási környezetet és körülményeket kell teremteni, ahol semmi nem tereli el a tanulni vágyó figyelmét a tanulás tárgyáról, mivel az elmélyedés elméletileg csendet és nyugalmat kíván. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy zavaró tényezőktől mentes környezetet.

Nagyon különbözünk egymástól abban, hogy mekkora is a „csendigényünk”. Van olyan, akinek a legkisebb zörej, nesz is eltereli a figyelmét, mást egyáltalán nem zavar a háttérzaj, míg megint másoknak kifejezetten szükségük van a neszekre, esetleg akár zenére is a sikeres koncentrációhoz. Azt, hogy te melyik típusba tartozol, neked kell kikísérletezned és eldöntened. Azután pedig úgy alakítani a tanulási környezetet, hogy ennek az igénynek megfeleljen.

Azt a pszichológiából tudjuk, hogy az erős ingerek, illetve az ingererősség-változások elvonják a figyelmet a tanulásról. Az ingerek erőssége azonban megint csak viszonylagos. Függ tőlünk is, de elég ha csak abba gondolunk bele, hogy a légy zümmögése is mekkora zaj lehet teljes csendben.

Szintén a pszichológiának köszönhetjük azt a felismerést, hogy az intellektuális tevékenység eredményességének nem tesz jót a háttéringerektől való teljes megfosztottság. Ahogy a desztillált víz, úgy az abszolút csend is túlságosan tiszta az embernek. A megszokott – mérsékelten erős – kiegészítő ingerek (látási, hallási stb.) révén válik természetessé a környezet. Sokszor a megszokott látvány megváltozására vagy bizonyos hanghatások elmaradására figyelünk fel.

Személy szerint azt ajánlom, hogy igyekezz „természetes csendet” teremteni a tanuláshoz, amikor élő, de határozott és erőteljes ingerektől mentes a csend. (Ebbe a halk és nem túl változatos háttérzene is belefér.) Tapasztalatom szerint a tanulást kísérő zenének azok alkalmasak, amelyek csak hangszeresek. A szövegre, még ha egy általunk nem is beszélt nyelvről van, azonnal elkezdünk figyelni. Nekem (és másoktól is hallottam már) Mozart vált be a legjobban. Próbáld ki, vagy keress más, számodra megfelelő háttérzenét, ha úgy könnyebben tanulsz, hogy van valami állandó háttérzaj. Zenét hallgatni lehet konkrét tanulás közben, gyakorlatok megoldása vagy olvasás mellé.

A figyelemről

Visszalépés az előző oldalra...